Darkorbit halála (?)

Kategória: 'Archívum: minden egyéb', témanyitó: Unkas_ALonvadász, témanyitás ideje: 13.7.16.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.
  1. Incident

    Incident Törekvő

    Arra próbáltam kilyukadni, hogy ez a cég stratégiája jelen pillanatban (legjobb észrevételezőképességem szerint). Valóban nem egyértelműen fejeztem ki magam, bocs. :D
    Én sem kezdeném újra még egyszer és én is kegyetlenül rá tudok unni a játékra igencsak hamar. Csúcsidőben "vadászat" címszó alatt 1 órányi forgolódással talán 10 hajót lelövök, amiből 5 egy és ugyanaz. Nem azért mert életképtelen vagyok. Azért, mert egyszerűen több Cubi van 1-6-on, mint játékos a szerveren összesen. Ha lenne lehetőségem, azonnal átmennék egy tömöttebb szerverre, talán ennyire nem lenne unalmas.

    Viszont ha a Bp gondolatmenete nem az lenne amit fentebb leírtam, miért nem képesek összevonni a jónépet?
    Más reális magyarázat nincs, én úgy gondolom. Ha már 1x újrakezdi a "birka" másik szerveren, a Bp máris elérte a célját - lehúzott egy újabb bőrt a játékosról és a világon (pláne a játékban) semmi nem változott.
     
  2. Kyra40

    Kyra40 Haladó

    Sajnos csak igazat tudok adni abban hogy a vadászatok alatt én is legtöbbször egy játékost lövök le többször , mert NINCS .
    szerencsétlent még sajnálom is , hogy esélyt sem adok neki hogy erősebbé váljon :/ általában az első pukk-ig vadászok aztán kinyomom , mert nem bírom tovább . Igazából ezért is ajánlottam az alternatív célokat , amik lekötik a figyelmet és érdekesebbé teszik a játékot . Abban szerintem egyetérthetünk hogy így ebben a formában rém unalmas a játékmenet . :/ remélem pozitív változások következnek az elkövetkezendő időszakban
     
    Incident kedveli ezt.
  3. Unkas_ALonvadász

    Unkas_ALonvadász Törekvő

    Elég sok minden történt itt a témában úgyhogy nem idézgetek mindenkit egyesével csak leírom a véleményemet az egyes dolgokban. :)

    Szerverösszevonás, felhasználótranszportálás:
    Volt erről egy külön stream, nagyon érdekes volt. Nagy vonalakban annyit, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a klasszikus dobjunk össze pár szervert történet valósul meg. Sőt, valószínűnek tartom, hogy nem ez lesz. Vannak alternatív megoldások mint pl közös térképek, közös eventek. A populáció problémája meg lesz oldva. Talán még a nyáron. Ezt maguk a fejlesztők állították nemrég. Lesz kit lőni. :) A felhasználók transzportálását pedig igenis technikai gondok hátráltatják. Pl mi történik a rangokkal? Mi van ha van már valaki ugyanazzal a névvel? Meg nem is lenne fair. Valaki könnyen felhúz egy hajót egy szerveren majd átugrik eu1re. És ehez hasonló gondok lennének.

    A bigpoint stratégiája:
    Szerintem közel sem az a céljuk, hogy az utolsó eurókat kisajtolják a játékból. Pont most hozták be az Összeszerelést amivel az a céljuk, hogy a jövőbeli fejlesztések alapját teremtsék meg. Megint őket idéztem szabadon. Csak annyi, hogy valamiért nagyon p2w játékaik vannak. XD Remélem talán már ezt is csökkenteni szeretnék. A másik kérdés, hogy elég gyorsak-e az intézkedéseik.

    Igen, egyik játék sem tarthat örökké, kyra40. De pont a Runescape a példa rá, hogy talán mégis. XD

    Valóban, a játékmenet irtó uncsi. Vagyis hát a fejlődés. Ezt vagy le kell rövidíteni vagy érdekesebbé kell tenni.
     
  4. DM.EU2

    DM.EU2 Utánpótlás-írogató

    Szerintem meg lehet pénz nélkül is játszani de elég rossz. Ez a játék már akkor meg halt amikor rá jöttek a bugokra a sepron bug még mindig müködik olyan képet mutattak, hogy 210,000,000 lővés volt a lézeren szerintem én hagyom még egy annyit csinálok hogy 2 naponta be lépek ki küldöm a 9000 sepront és azzal leves mert már nagyon unom hogyha nem fizetek nem tudok semmit csinálni. Szerintem nem is kell játszani ezzel a játékkal.
     
  5. Kyra40

    Kyra40 Haladó

    Szia!
    A fejlődés lerövidítése nem rossz gondolat , de mekkora az az egészséges mérték amíg megtehetné a bp.
    A szerver összevonásokról: Hát igen , vannak dolgok amik gondot jelenthetnének , főként a rang az ami szemet szúrna mindenkinek (bár nem mintha nem lenne totál mind 1 hogy most milyen a rangod , az egy szám , semmit nem jelent ) , Viszont az hogy van-e valaki más akinek ugyan az a neve , ez az érved rossz , ugyanis ha belépsz az accoddal (pl Magyar 1 re ) és ott a szerver választásnál cserélsz szervert , az accod adatai megmaradnak , (név , jelszó stb ) . ebből adódik hogy az összes szerverre le van védve a neved amit használsz elméletileg .

    Na jah , sokat megélt az RS , első igazi mmorpg-m xd
     
  6. DM.EU2

    DM.EU2 Utánpótlás-írogató


    És te nem gondoltál arra, hogy vannak olyan játékosok akik az egész szerverre regisztráltak akkor azokkal mi lesz ha csak mit tudom én össze vonják például EU 1 et EU 4 el akkor meg mi lesz a másik accduntal. És van egy mondás ha nem a rang semmit sem ér. Ha tudsz játszani akkor meg nem kell meg tudják hogy te vagy a kis király.
     
  7. Kyra40

    Kyra40 Haladó

    Szia!
    Ne haragudj , nem piszkálásból mondom de elég nehéz értelmezni hogy mit írtál le , ennek fényében tekintsd a reagálásomat.
    De , gondoltam rá , több lehetőség is van ennek kiküszöbölésére , bár megjegyzem jeleztem hogy a szerver összevonás nem feltétlen a legjobb megoldás , csak egy lehetséges opció , nem azt mondtam hogy ez a megváltó ötlet...
    a kiküszöbölésre lehetőségek :
    1.: Az adott felhasználó választhat hogy melyik accountot akarja érvényesíteni
    2.: megtarthatja mindkettőt , csak egy másik accountra kerül át a másik szerveren lévő hajója
    3.: tekintve hogy kétlem hogy lenne olyan ember aki mindegyik szerveren aktívan játszik , ezért az is lehetséges megoldás erre a kérdésre hogy a transzportált accountot nem lehet olyan szerverre átvinni , ahol az adott felhasználónak már van egy bizonyos értékű felszereltsége .

    Mivel 100% hogy nincs olyan játékos aki minden szerveren játszik egy időben , és szinte fullos hajója van , biztos hogy lesz olyan szerver ahova lehet őt átvinni , ha nincs akkor a legfejletlenebb accountjáról lemondhat . (bár kétlem hogy lenne ilyen ) Fontos megjegyeznem hogy a szerver összevonások különböző adatok alapján mehetnének végbe , egyrészről a fent említett dolgok , másodrészről a megszűnő szerveren lévő játékosok választhatnának másik szervert a megmaradóak közül , harmadrészről , a szerver populációk aránya alapján .

    Ismételten megjegyzem ez csak egy Opció , egy ötlet mely megoldást kínálhat a problémáinkra . Nem szentírás . Ezzel csak bemutatom a kivitelezhetőségét .

    UI.(szerkesztve): a rangoshoz meg annyit fűznék hozzá hogy én is ezt mondtam . Teljesen mind 1 hogy milyen a rangod , ha tudsz játszani úgyis felkerülsz a ranglétrán . Illetve totál mind 1 lesz neked hogy mi van a neved mellett , szerintem nem több egy szervhosszabbítónál a rang .
     
  8. Stylo

    Stylo Utánpótlás-írogató

    Engem mostanaban elegge bant hogy regen mennyivel mas helyzetben voltunk amikor fejlodni akartunk.
    Ismertem olyat (2010-ben) aki a szuletesnapjara illetve nevnapjara kert feltoltokartyakbol fejlodott, mivel eu1 en 50-en nem mertek kimenni a kapubol es az az egy aki ha kiment is es el akart menni devozni durrant es varhatta a gg javitasiat vagy extra hp-jat. 80 ezer uriert vette meg a golit mert 100 millakat buktak rajta liciten es nem tehette meg. A veteran dizit is 100k uriert vette es igy az lf3 lezereit is. Hogy miert koltott veteranra? 12 evesen az volt akkor a cel hogy elvezzuk a jatekot az osztalytarsainkkal delutanonkent stb.. Nem erdekelt minket hogy mi eri meg.. De ha most kezdene, nem kellett volna az anyukajatol tobb tizezer forintot kernie hogy megvegye azt ami eppen tetszik neki. 20.000 kredit... Szinte a kezdo penzbol elerheti.(-lf3)
    De nem ez a lenyeg.
    Tulsagosan szerette ezt a jatekot. Az o hibaja.
    En amikor kijott az aegis, dobozduplazoval idot, energiat, es iskolai atlagot nem sajnalva dobozoltam 250.000 urit hogy megvehessem. Utana uribol jott egy 50k-es hangar neki.. Aztan kijott ra a veteran amit volt aki megvett 100k uriert majd amikor kijott az elite megvettek 200k uriert. Ugyan ez spearhead es citaval. En a citamat kek kalozladabol szereztem es nagyon orulTEM neki mert azon kivul csak szemetet adott az az az 1500 ft.
    Regen amikor megjelent az enforcer? Ismeros valakinek? Szenzacionak szamitott aztan cicitre dobtak ugy mint a bastyat es a veteran exalted parost is amikre kulon megrendelesi opcio volt. Es ugyan ugy mindet! Eloszor kidobtak uriert hagy gyujsenek a kis arvak ra hagy rendeljenek tolunk urit aztan ha mar nem uj licitre dobjuk. Es most aegis cita spear kepessegdizik (akarom mondani kepesseghajok?) amire szinten volt megrendelesi abliak mind az 5-re egyszerre valami nagyon sok penzert, mind liciten. Ja hangar sincs. Eloszor aki megvette 50k ert mint en is es meg sokan, orultek hogy na megvan. Kesobb par keditert vehetted meg a tobbit de mar nincs is a jatekban:,D Es mi a karpotlas? Milyen karpotlas?
     
  9. Unkas_ALonvadász

    Unkas_ALonvadász Törekvő

    Miért akarsz kárpótlást? Ez egy normális modell. Ha valamit korábban akarsz megszerezni mint a többiek akkor annak ára van. A való életben is az új cuccok előbb drágábbak aztán egyre olcsóbbak lesznek.
    Olvasd végig a témát, korábban már elértük azt a konklúziót, hogy igaz, hogy régebben lehetett veszíteni liciten meg drágább volt az lf3 stb. de régebben nem volt lf4 havoc és hasonlók sem. Így nem volt nehezebb régebben.
     
  10. Kyra40

    Kyra40 Haladó

    Szia!
    Megértem hogy hogyan érzel , én is uriból vettem sok mindent (7 hangárat konkrétan ) , a petet is (ugyebár már 2 nap az összerakása ha 0 ról gyűjtöd ) öltem urit az irisek-be is , az első 4 be csak , a többit licitről hoztam , de unkasnak igaza van . Nekem soha nem volt problémám azzal hogy a liciten elhozogattam a cuccokat , így lett meg a full iris is anno jó rég . Full LF-3 is és a BO-2 ők is . Ahogy olvasgatom a HSZ-ed , én inkább azt érzem benne hogy nem azzal van a bajod hogy bekerültek "cicitre" a cuccok , hanem azzal hogy a rengeteg időt pénzt amit régen beleöltél , az mára 5 perc és ez sehogy nincs honorálva hogy te már jó régóta az aktív tagja vagy a közösségnek , kisebb nagyobb kihagyásokkal is akár , de itt vagy és ezzel én is így vagyok . Nekem is jól esne ennek a honorálása . Régen a hírlevelekben apró ajándékokkal jutalmaztak minket , kevéske lőszer (500 x2) kevéske uri , vagy időnként különleges dolgok , (pl teljesen kirakott kapu , vagy utolsó ilyen ajándékos hírlevélben talán egy spearheadet kaptunk . ) Ma meg már legtöbbször csak az MHH-t kapom meg levélben , hogy lesz , vagy azt hogy event van . A havi hírleveleket egyszerűen nem éri meg kikérni , mert új infót nem szolgáltatnak és még csak nem is segítenek rajtam . Nem kellene számomra sok , hogy havi 24153123512354123 urit a fejemhez vágjanak (bár ha van rá lehetőség ingyé küldhetik xd ) csak ez az apró formalitás elveszett , és hiányolom .
     
    Unkas_ALonvadász kedveli ezt.
  11. Saxo

    Saxo Törekvő

    Sziasztok,

    Olvasgatom a hozzászólásaitokat, és fogom a fejem kissé.

    A játékmenet sajnos változik. Nagy arányban, kis arányban, mindenki ítélje meg önmaga. A játékmenet során jót tenni nem nagyon tudsz. Ha event van, a kicsik nem érvényesülnek, (mondjátok ti, játékosok), a kicsik támogatást kapnak, (régen semmi sem volt) Nyilván nem azért lehet két nap alatt petet összeszerelni, mert az a nagyokat támogatja... annak már van. A kicsik, a friss játékosok fejlődését gyorsítja a játék ezekkel a lépésekkel. Ajándékozgatásnak sok értelme nincsen, a játékmenet a küldetésekkel, a kapu dupla napokkal, a különleges hétvégékkel nem a régi (fullos?) játékosoknak szólnak... hanem a kicsiknek. Azoknak, akik felzárkózni csak így tudnak, a játékmenet több éves fejlődését ügyes játékos pár hét alatt most letudja.

    A meglátás csak nézőpont kérdése... Ajánlom mindenkinek, próbálja ki, micsoda észvesztő jó érzés, mikor a frissen regisztráltat "kicsinálja" a lvl23 vagy felette lévő "topuser" mert "kell a lelőtt hajó" ...

    A felfogással van a gond, nem is kicsit, persze üvöltik kórusban "lövöldözős játék" és társai, csak épp emiatt kell olyan dolgokat játékba iktatni, amikre szükség sem lenne egy normális felfogású játékban. Aztán ha nincs utánpótlás, jön a nincs kit lőni mondatok erdeje, miközben a játékostársadalom a döntő felelősségű abban, hogy sok kezdő játékos azelőtt elhagyja a játékot, mielőtt igazán megszeretné.

    Ne felejtsétek el, a játék óriásit fejlődött ahhoz képest, ami akkor volt mikor a többség itt elkezdte a játékot. A nyolc drónos mai szemmel vacak hajókkal lőtték a kicsiket, akik egy egy jól konfizott vengával elérték a kaput, és fejlődtek csendesen.

    Ma?

    "Erőspista" álcából ugrik a kezdő leóra fagyasztórakétával, majd tekintélyesen lezúzza egy RSB kombóval, és hitetlenkedik mikor megjegyzi a védekezésre képtelen játékos, úgy a hetedik alkalom után, oké, én elhiszem, hogy te ennyire ügyes és erős vagy, de nem hagynál játszani?

    Átlag magyar játékos válasza.... se sírj, menj legózni, lövöldözős játék, és társai. Mit csinál a kezdő játékos? Jobb esetben csak kijelentkezik, és elfelejti ezt a megalázó borzalmat, rosszabbik esetben chaten erősen elküldi a jó édes elevenszülőbe, ami miatt kap még ráadásképp egy egészséges chat tiltást is.

    Lehet kórusban kiabálni, hogy csináljanak olyan térképet, ne lehessen lelőni, legyen ilyen védelem, meg olyan bűbánat.... de nem, nem ez a megoldás. A fejlesztések ki kell szolgálják a játékosokat, és ebbe kicsi-nagy egyaránt beletartozik. Nem lehet olyan fejlesztéseket létrehozni, amit a hogy is fogalmazzak.... " A nem jó génekkel megáldott" játékosok ne akarnák kihasználni. Mindent. De tényleg mindent....

    Ilyen körülmények között talán a legjárhatóbb út a kicsiket élni hagyni, s emberségesen játszani. Mivel ez döntő többségnek (tisztelet a kivételeknek) nem megy, így marad a kérdés lassan... kit is lőjek le? Nem találok senkit...

    Jelenleg nem vitás, sok hiba van a játékban. Ez tény. Nem vitás, hogy sok a fejlesztés is. Ez is tény.

    A szomorú az, hogy amit én írtam.... az is tény.

    Saxo
     
    Lanselott, Csülök[H], Kelly és 4 más kedveli ezt.
  12. Gergő!

    Gergő! Fórum-zöldfülű

    igy igaz jol mondod
     
  13. Mislix

    Mislix Fórumgróf

    Tényleg jó ez a bejegyzés, de egyet nem értek.
    Hogy jön ebbe a képbe a sok, semmit nem adó, színes design? Ez kinek a fejlődését szolgálja, mert észvesztő energiát szórnak bele úgy látom.
     
  14. Saxo

    Saxo Törekvő

    Nem tudhatod, mi lesz a vége...Ha "izomfejlesztést" tesznek be, a kicsik még inkább teperhetnek. Ez a koncepció újítást hoz, és nem kizárt, hogy lesz olyan event, ahol aranyat ér majd...;)

    Saxo
     
    Mislix kedveli ezt.
  15. Gergő!

    Gergő! Fórum-zöldfülű

    jó is az a kis arany saxo :D
     
  16. ♥Grand♥

    ♥Grand♥ Kivételes tehetség

    Teperhetnek,de ahhoz össze kellene nekik szedni a cuccokat hozzá.
    Alapnak a PET:50 plazmid 75 roncs meg 100 mukóbigyó.
    2 nap alatt nekem is izzasztó lenne nem kicsi létemre.
    Volt hogy hárman csopiban lőttünk devókat,csak úgy hullott a szőrük(pár aeg a-elite dizihez elég lett volna)100 feletti dögből jött vagy 2 plazmid.Roncs is van mikor 10-15 perc után jelenik meg az első.Annak sem jobb a nyerési aránya.
    Néha a kapuban jobban kapok ezeket mint kint a "pályán".
    Hol tud egy kicsi egy sárga vengára vagy sentinelre,ne adj Isten egy aeg dizire összekaparni?
    Fél év alatt talán.Az alatt pukkan ezerszer.
     
  17. W·i·l·d·c·a·t

    W·i·l·d·c·a·t Fórumszaki

    Kedves Saxo.

    Elnézést hogy le íróm de a te szavad itt semmit nem ér!!!
    Picik lővése stb.. te íród? ( mélyen tisztelt psihopath ) ????
    Picit , de csak egy picit ( önkritika ) köszike...

    Csak egy szerény vélemény..
     
  18. Saxo

    Saxo Törekvő

    Köszönöm véleményed,

    A probléma az, hogy én eleve nem lőttem kishajókat. Sőt, amíg játszottam, a klánomnak is "tiltottam"... Semmi, de semmi élvezet sincs abban, ha valaki agyoncsap egy önmagánál lényegesen kisebb hajót. Bár több mint három hónapja nem játszom, (legalábbis magyar szerveren nem) ezt a problémát már 1,5 évvel ezelőtt felismertük. Nem nagyon volt arra példa, hogy alsó térképen kis frissen regisztrált hajót lövöldöztünk volna, kifejezetten rosszallottuk ezt, sőt, sokszor volt, hogy egészen kicsi hajót segítettünk.

    Még klánba is felvettünk kis hajókat, és ott is segítettük őket, bár tisztában lehettek azzal, hogy a háborúk miatt nehéz dolguk lesz. Megjegyzem, azért érdekes kifejezés a kis hajó, hiszen akinek van már nyolc irisze, azt némelyikünk még kis hajónak tekintette, némelyikünk azt mondta, az a határ, de sokan voltunk akik csak 9 drónnal rendelkező hajókat tekintettük "lőhetőnek". Biztosan jól átgondoltad egyébként amit írtál?

    Nem hinném, hogy önkritikára lenne szükségem, bár akit lelőttem, biztosan másképp látja. :D

    Mindenesetre látom amit látok, és a tények meg makacs dolgok.... Erről meg ennyit.

    Saxo
     
  19. W·i·l·d·c·a·t

    W·i·l·d·c·a·t Fórumszaki

    Elfogadom??
    El.. immel - ámmal.. :D
    Jó játékot és jó munkát neked!!!!
     
    Saxo kedveli ezt.
  20. Saxo

    Saxo Törekvő

    Köszönöm,

    Neked is jó játékot :)

    Saxo
     
Téma állapota:
Nem lehet további válaszokat küldeni.