Javaslat Egyéb fejlesztői ötletek

Kategória: 'Továbbfejlesztési és egyéb ötletek', témanyitó: FЇЯΞFЇбɦТΞЯ, témanyitás ideje: 12.11.13.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
  1. ■kocka■

    ■kocka■ Utánpótlás-írogató

    Üdv Mindenkinek!
    Már egyszer írtam erről, de mivel ismét nagyon aktuális lenne a szerveren,ahol játszok, gondoltam még egyszer felhozom a témát. Bízom benne, hogy megvalósítható!
    Én arra gondoltam, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy aki klánon kívül van, ne tudjon saját megbízót lőni egyik térképen sem. Ezzel elejét lehetne venni a becstelen játéknak, miszerint kilépnek a háborús klánból, de az ellenem folyó harcba beavatkoznak szívfájdalom nélkül. Ez azért nagyban javítana azon korrekt játékosok kedvén, akik kiállnak Magukért és a Csapatukért.
     
  2. tg90000_2

    tg90000_2 Fórumőrült

    Klánadóval kapcsolatban: jó ez a rendszer, de heti minimum 25 millával emelkedjen, és ne legyen felső határ, 2 hónaptól már akármennyit lehessen adni. Vagy valami ilyesmi.

    A cubi egy nagyon érzékeny dolog. Amikor betették, az volt a különlegessége, hogy szinte lehetetlen volt lelőni, és csak nagyobb csoportokkal érte meg, illetve aki segített lelőni, kapott is valamit. Most csak úgy is lehet lőni, mint régen a sibiket lent, és ehhez ez már elavult rendszer. Rá kéne tenni a piros célkeresztes dolgot, és akinek piros, csak az kapjon belőle. > vagy több cubi kell, vagy sokkal erősebb (nem feltétlenül több protegit).

    x1,2 szerintem egyáltalán ne legyen védelmi. Nem hiszem, hogy visszatérne a terror (nem tudsz kijönni a bázisról), hiszen x8-on sincs ez.

    Kicsik? Ugye már sokkal erősebb a fullos szint, ezért érthető, hogy ennyi cuccot kapnak, de (!) akkor lehetne ezt figyelembe venni, ha a szerverek 80%-a nem lenne teljesen kihalt. A mi szerverünkön pl. egy kezdőnek (amiből havonta jön kb. 1.... ) nagyon könnyű dolga van, vru-n klán nélkül nyugodtan tud npc-zni, még dobozolni is.

    Már nagyon megérett arra a játék, hogy összevonják a meghatározott AKTÍV játékosszám alatti szervereket!
     
  3. kusimitama

    kusimitama Junior szaki

    Lehetne 2 új rakéta (sima nem rakétavetős)
    Az egyiket csak npc-k ellen lehetne használni .
    Azt csinálja hogy ah NPC- ha meglövöd autómatikusan azt kezdi lőni aki ezt a rakétát rálőtte. sebzése nincsen. és őt lövi mondjuk 30 másodpercig, a töltési ideje 20-25 másodperc lenne. mondjuk 50 uridiumba kerülne de a galaxy gatesban és a kalózkulcsban is lehetne találni

    A másik egy olyan rakéta ami pajzstranszferrel rendelkezik lenne egy uridiumos és egy kredites. mondjuk a kredites 1000 /db lenne és 750 pajzstranszferrel rendelkezne. az uridiumos 2000 ezer pajzstranszferrel és 5 uridiumba kerülne.

    És lehetne egy rakéta ami uridiumos és olyan mint a focis hogy pajzs transzferrel ÉS sebzéssel isrendelzeik de vásárolható lenne mondjuk 10 uridium/ db 2500 pajzs transzfel 2500 sebzés

    (ezt mind lehetne találni galaxy-ba meg kalóz kulcsban kivéve a krediteset ugye)

    A lényeg az ÖTLET, a MEGVALÓSÍTÁS( mennyibe kerül mit mennyit sebez stb.) NEM AZ ÉN DOLGOM! :)
     
  4. fapapi

    fapapi Fórum nagymestere


    Sziasztok!


    Újévi szösszenet!


    Unom már a szellem klánokat, ezért javasolnék itt is egy fejlesztési ötletet, hozzáfűzve az előző hozzászólásomhoz, és továbbiakkal kiegészíteném.

    1. Klánt csak és kizárólag 17-18-as szintű AKTÍV játékos hozhat létre, és lehet a vezére.
    Erre azért van szükség, mert beültetnek egy űrpilóta hajót 2-3 órás játékidővel, így fogalmad sincs ki fog belépni, kikkel kell a háborúban megküzdeni.

    Persze kirúgják magukat, így dobozol tovább, 4 óra múlva meg visszalép, hogy lőjön. Ez becsületes vagy becstelen játék!?

    2. Mérni kell a klán aktivitását egy mérőszámmal. Ez a szám a napi játékóra és a megszerzett becsület hányadosa. Azért a becsület, mert ha valaki mínusz becsületet kap akár a klán megszűnését is elősegítheti. Ha a klán és tagjai 5 napig nem érik el az aktivitást mérő számának minimumát, a klán automatikusan megszűnik.
    Most is tele vagyunk inaktív klánokkal, legalább kitisztulna a klán lista és nem 5.000 klánból kellene keresgetni csak 120-ból, mert tuti nincs EU2 ennél több aktív klán, de még szerintem ezzel is sokat mondtam!

    A mérőszám minimuma a klán taglétszámával növekszik. Tudom, hogy ez drasztikus, de legalább leszakadnának a paláról és a dobozról, muszáj lenne lőni, aktívnak lenni.

    3. A klán rangot ne a benne lévő hajók TP szintje határozza meg. Természetesen ez a mérőszám is megmaradhat, egy statisztikaként, de másra nem jó. A klán rang a lelőtt ELLENSÉGES, és semmi féle képen nem háborús, játékosokból alakuljon. Háborúsból is lehet, de annak más megbízósnak kell lennie.

    FONTOS! Mivel ez a pont játékosok lelövéséből adódik. Ennek is valahol becsületesnek kell lennie, és védeni kell a kicsi hajókat, a totális megsemmisüléstől.

    Tehát úgy kell alakítani, hogy nagyobb szintű, és rangú játékosokért több pont járna.

    A pontokat úgy alakítanám ki, hogy a TP-t elosztanám a rangsorponttal. Ebből kijön egy szám.
    Ha engem lő le valaki, az a klán kap 5930 pontot.
    Viszont ha egy kezdő játékost akinek a TP szintje 1.063.858, rangsorpontja 14.098 akkor csak 75 pont jár.

    A klán rangok heti szinten változzanak, így ösztönözni lehetne a klánokat az aktív és csoportos játékra. Ha ez így lenne, akkor egy kisebb klán is büszke lehetne arra, hogy a lelövésekben megelőzött, vagy felvette a versenyt, egy több raggal, taggal rendelkező klánnal.

    Minden év végén lenne egy összesítés, és az év végén ki lenne hirdetve egy éves klán rang!

    A klán rangok csak 1 évig maradnak meg (az eredményeket természetesen meg kellene őrizni valahol), egy év után törlődik, így egy újonnan alapított klánnak is van lehetősége becsatlakozni a rangok alakulásába.

    Klán címek:

    Ezzel a rendszerrel 2 db címet vezetnék be.

    1. éves
    2. heti

    Ha egy klán összességében megnyert egy évet, akkor a tagok kapnak egy klán címet, amelyet a játékban viselhetnek.
    A klán címet csak addig viselhetik a játékosok, amíg a klánban tartózkodnak, vagy akkor vehetik fel, ha a klánban minimum 3 hónapot eltöltött egy huzamban.

    Mivel heti rangsorolás van, így a megnyert hét után a klán kap egy heti címet, amelyet 1 hétig viselhetnek a játékosok. Továbbá 1 hétig, minden játékos a klánban kapna 3% becsület vagy TP bónuszt. Természetesen itt is élne a 3 hónapos szabály, ezzel is ösztönözve a klánban maradást.

    Lehet érdemes lenne a TP-t vagy a becset kiterjeszteni, az elő 5-10 klánra.

    Cubikon

    Na ezzel is tele a batyum pedig én nem is lövöm. Mindenki sípol, hogy lelövik róla, nem engedik lőni, veszekedések háborúk, szítója.

    Amit bevezetnék.

    A Cubikon életereje háromszorozódna, a pajzsa a jelenlegi négyszerese lenne, a sebzése háromszorozódna, a megkapható jutalom a duplájára nőne. Így már garantáltan nem lehetne egyedül lelőni. A lövéséhez minimum 3 játékos szükséges. Ha 6, vagy annál több játékos lövi, annál gyengébben sebezne. Ezzel ösztönözve a csoportos lövést.


    Palládium és doboz

    Mivel a dobozból kinyerhető jutalmat látványosan csökkentek (majdnem az óránként összegyűjthető mennyiség felére), így a palládium beváltási mennyiségét is növelni kellene 15db-ról 30 db-ra. Ha a becsületességről beszélünk, akkor ha az egyiktől elveszünk, vegyünk el a másiktól is!


    Bot használat:

    A bot használatért nem tiltanám ki a játékost, ez üzletileg egy balgaság.

    Én visszavezetném a lépcsős rendszert három szintre.

    1. Egy hét kitiltás, a TP és a becsület feleződne. Egy nyuszi fül a neve előtt, ami minimum 1 évig ott maradna.
    2. 1 hónap kitiltás, a TP és a becsület feleződne, a fejlesztet, tárgyak fejlesztési szintje a felére csökkenne, a képességpontok visszavonásra kerülnek, és feleződne. Nyuszi fül a neve előtt minimum 1 évig.
    3. Teljes kitiltás.


    A megszégyenülés rosszabb, mint a kizárás. A büntetés így sokkal súlyosabb.


    Név váltás:

    Kivagyok a névváltogatós emberektől. Jó lenne ha mindenki neve, fel lenne vezetve az adatlapjára, az összes változtatásával együtt.

    Két darab névváltás ingyenes lenne.
    Utána mind a képességpontok uridiumba kerülne.

    Elsző név váltás 10.000 uri, második 40.000 uri, harmadik 80.000 uri és így tovább.

    Ha már az adatlapról is szó esett.
    Minden játékosnál nyilvánossá kell tenni, hogy melyik klánban van. A klán hosszú és rövid nevét is meg kellene jelentetni.
    Erre azért van szükség, mert a különleges karakterek, és a benne elrejtett nem látszódó karakterek miatt nem lehet háborút küldeni egy-egy klánra. De ez bármilyen diplomáciát is elősegítene.


    Különleges karakterek a nevekben klánnevekben:

    Ez megint egy sarkalatos kérdés.
    Klán rövidítésben megtiltanám a különleges és speciális karakterek használatát.
    Nevekben sem engedném a kínai, és egyéb szimbólumok használatát. Legyünk már annyira kreatívak, hogy egy értelmes nick nevet kitaláljon a karakter gazdája.


    Rangok menüpont:

    Ez egy katasztrófa. Nem is kell sokat írnom róla. Ha a főoldalon megoldható az, hogy a saját helyezésem ki legyen írva keresgetés nélkül, akkor a rangoknál ez miért nincs megoldva, hogy bármelyik menüpontban az első helyen a saját adatunk látszódjon?
    Általánosságban nem mások eredményeire hanem a sajátjukra kíváncsi az ember!


    Lelőtt űrhajók:

    Lelövések régi számítás szerint sor alá tegyetek már egy darab sort és adjátok már össze a lelövések számát. Mert a kaszás kitüntetés, később került be a játékba mint amióta játszom, így az ottani adat nem fedi a valóságot.


    Mára ennyi!
     
  5. -Eragon-2(HUN)

    -Eragon-2(HUN) Fórum ismerője

    Sziasztok arra gondoltam hogy vannak az akciók gg vagy javitásit vagy pet-el való dolgok vagy lgf vagy boty kulcs és kék piros kulcsok akciókról.Tehát ha pl van extra energia akció és valaki venni szeretne legalább 1 tételben egy pl 1500gg de viszont eggyenlöre nincs rá kerete az meg tudná azt csinálni hogy kiválasztja és elteszi talonba pl: x játékos venni akkar több akció során pl 20db kék zsákmánykulcsot lgf és zöld zsákmánykulcs akciókor meg venni akar 120 kulcsot az kiválaszta azokat és elteszi talonba amikor viszont lesz pénz a kártyáján és rendel de viszont akkor nincs semmi ilyen féle akció akkor egy kis ablakon kiválaszthatja azt a rész amin eltet talonba más akciókor és akkor fizeti ki. persze külön vásárlásal. De aki így csinál az nem kapja meg azt a tétel amit vagy amiket rendelt hanem csak akkor kapja meg amint kifizeti..persze ezt is lehesen korlátozni 1 talonban csak 6db tétel lehet. Aki ugy rendel hogy mindent kiválaszt de viszont azt nem fizeti ki 2 hónap múlva annak a tétele elveszlík.
    Tehát ha X ember rendel pl 2-szer 1500gg és talonba tezi mert nincs rá lehetöség hogy kifizesse az nem akpja meg csak akor amikor kifizete 1 hónap mulva törlödik. EZ CSAK EGY LISTA NEM VEHETI LE ENGEDÉLY NÉKÜL A SZÁMLÁROL AZ ÖSSZEGET. Csak akkor kapja meg X játékos amit rendelt ha kifizette.
    Mitt szoltok? és nincs macera fizetésnél és nem kell várni az akcióra pláne ha már akkor nincs pénz a kártyán. ja a piros és kék kulcsokat megkapják de nem tudják használni addig mig nincs annak az akciónak ideje.
     
  6. fapapi

    fapapi Fórum nagymestere

    Sziasztok!
    Sokszor veszek Boostert, szeretem használni őket, viszont egy nagy hátránya van, hogy megöli a játékom. Ha bármilyen boosterrel rendelkezem, nem jelentkezek be a játékba, csak akkor ha esetleg a többiek is fent vannak, tudunk menni vadászni. Ezzel a játékbeli aktivitásom a minimálisra csökkent, a napi 2-3 óra játék 30 perc - 1 órára csökkent. Ennek az-az oka, hogy nem fogok nekiállni NPC-t lőni, vagy dobozolni, vagy csak beszélgetni másokkal miközben ketyeg a booster.
    A boosterek használatára tennék egy javaslatot.

    Megvásárlás után 2 fajta használat közül választhatok.

    1. folyamatos
    2. szakaszos

    A folyamatos használat az a jelenlegi booster használatot jelenti.
    Mivel a szakaszos variációval lehet spórolni az időkön, így a booster ismételt elindítása uridiumba kerülne.

    Mikor megveszem a 10 órás boostert, azonnal el kezd ketyegni az idő. 4 óra elteltével automatikusan leáll.
    Ezután tetszés szerint indíthatom el 1.000 uridiumért 2 órára.
    Ha letelt a 2 óra, akkor megint automatikusan leáll.
    Ugyan ezek a 2 órás egységek lennének mindaddig, amíg el nem fogy a 10 óra.

    Minden megkezdett 2 óra 1.000 uriba kerül.

    Nekem megérné a boosterek elindítására az uridium, mivel visszakapnám a játékot. Ketyegő boosterekkel viszont semmi esetre sem vagyok hajlandó több időt eltölteni a játékban mint amennyit szükséges.
     
    -e2se2m- és tg90000_2 kedveli ezt.
  7. Vanessa71

    Vanessa71 Fórum-zöldfülű

    Tisztelt Moderátorok és fejlesztők!

    Nekem az utóbbi időben egyre több dolognem tetszik a játékban,és ezzel egyre többen vagyunk.
    1 A kliensben valami hiba van,mert ha kijelölök egy hajót és együtt repülök vele semmi gond,de ha nyomok egy ctrl-t abban a pillanatban kiugrik a hatósugárból.
    2 Az új fagyasztó rakéta teljesen tönkretette a játékmenetet. Eddig is szinte már lehetetlen annyi gombot használni, mint amennyi egy jó harchoz kell, de a R-IC3 a halála a vadászatnak.
    3 A venga sebesség pont jó volt 460-on, így hogy 480 alig lehet lelőni, érdekes 3 évig 460-nal is jó volt.
    4 A bázisokat szinte lehetetlen megvédeni 5 hajó ellen, vagy akár 5 hajóval.
    5 A laborban termelt seprom semmire sem elég, azon is lehetne változtatni.
    6 Utóbbi időben egyre többen panaszkodnak, hogy a kapuk nem adják a nyereményeket /Havoc-Hercules/. Ez sincs így jól.
    7 Egy hajó felhúzása mikor elkezdtem játszani, akkor kb. 1.000.000 uri volt, most 50 millió. Csoda hogy nincs játékos.
    8 A LOW kapu újítása semmit sem ér, már videó hegyek vannak a youtube-on hogy miként kell megcsinálni, ráadásul az urídium is jól jön belőle, jobban mint eddig. Egyszerűen el kell végleg törölni, nincs más megoldás.

    EU4-en játszom, ahol állítólag majdnem 15000 játékos van, kérdem én az a hiányzó 14900 amelyiket sehol sem találjuk, azok hol vannak?
    Érdemesebb lenne az összes EU szervert két szerverré összevonni, és akkor talán élvezetesebb lenne a játék, a harc, és minden amiről kellene hogy szóljon ez a játék. Tudom hogy ez nem egy egyszerű dolog, de volt már ilyen, és sajnos ennek is eljött az ideje.

    Köszönöm, hogy elolvassátok, és esetleg talán valamikor történni is fog valami ezen hibák javítása érdekében.
     
    -Eragon-2(HUN) és -Hápika- kedveli ezt.
  8. -Eragon-2(HUN)

    -Eragon-2(HUN) Fórum ismerője

    Így van ezzel egyet értek én is ott vagyok lö távon belül utána támadok és már lő távon kívül van.
    a fagyasztó rakéta rémes elmész vadászni nagy tüzerövel gyorsaságban van 5 kisseb hajó mindegyiket letudod szedni akár 1 szerre. mind az 5 hajó egymás után rád lövik a fagyasztó rakcsit az 10 másodperc hátrány a vadásznak. annyibol jó hogy nem lehet venni se kapni de aki sporol velle a kor mindenek vége. ÉPP EZÉRT ÍROK ÖTLETEKET HOGY PL: KLÁN KAPU LEGYEN CSAK KLÁNOK RÉSZÉRE 3 KAPU MIND HÁROM NEHEZEBB. BIZTOSITOT JUTALOMMAL. DE CSAK 1 SZERI ALKALOM. EGY KIS SEGITSÉG NAGYOBB TÜZERÖRE.

    Sziasztok mit szólnátok ha a petbe lenne egy olyan berendezés ami segiti a lényezést. ezt ugy gondoltam hogy egy berendezés lenne. pl: te kristalont támadsz a pet Űrlény vadászatra kapcsolod ki jön mint az ellenségbeméröben hogy mit akarsz támadni rákatintasz és ö megkeresi azt a legközeleb lévőt, és megtámadja így egyszere 2 lényt támadsz. Persze ami a pett által támadsz az vagy támadja meg a petedet de 20%al kevesebbet sebezen a perte vagy automatikusan a lény menjen terád. és mivel vannak nagyon full petek amik már megcsapják x1 el akár az 1500 at is vagy többet (rajtam eddig a pet x4 el 24ezret sebzet) így csak 5 lézer lehessen a max.;) :D
    De az a kamikaze gomb, és az hogy ki semmisitete meg a petet az jóóóóóóóóó lenne. ;);););)

    Lehetne egy új akciós nap palladium részére 24 órán keresztül 15 palla 1 gg helyet 10 palla 1 gg lenne de csak 24 óra és havónta 1 szer
     
    Moderátor által utoljára szerkesztve: 21.1.15
  9. tg90000_2

    tg90000_2 Fórumőrült

    Nem lesz.
     
  10. pavip

    pavip Törzsjátékos

    Tényleg kezd nagyon unalmas lenni...
     
  11. fapapi

    fapapi Fórum nagymestere

    Kicsit unalmas, hogy a palládiumból akartok fejlődni. Legszívesebben eltörölném az egészet. Vagy 30 pala lenne 1 gg.
    Kedvezményt rá...... huuuu

    Tehát védelmi zónából a peted szerezné neked a TP, becs, kredit és az uri.
    Te végiggondolod az ötleteidet mielőtt leírod?
    Most komolyan ennek mi értelme?
    Örülünk, hogy törekvő vagy, de gondold már át.

    P.E.T úgy jó ahogy van. Annyi fejlesztés kellene neki, hogy a térképen ne legyen egy oltári nagy pöttyel jelölve.

    De tudod mit, legyen egy nevelő berendezés bele, amikor nem csinálja azt amit akarok, kicsit megostorozza! :)
     
    Moderátor által utoljára szerkesztve: 21.1.15
  12. magyarvándor76

    magyarvándor76 Utánpótlás-írogató


    Így van és ha ügyes jutalomfalatot kaphat :D
     
  13. user

    user Fórum-zöldfülű

    Palla nap helyett:
    Szerintem vissza kellene állítani, hogy a palládium is kiesik a hajóból, ha lelövik. Így lenne valami értelme felmenni oda.
    Továbbá máris nem lennének olyan jó helyzetben az erősebb klánok, akik nem hagynak másokat pallázni.
    Aki pallát gyűjt, harcoljon meg érte.
     
    tg90000_2 kedveli ezt.
  14. tg90000_2

    tg90000_2 Fórumőrült

    Igen, ez még a régi vezetőség egyik tipikus hibája volt: a probléma megoldása helyett a probléma tüneteit nyomták el. Azt kéne megoldani, hogy ne lehessen kishajó lövéssel farmolni, és aztán visszatehetik. És annyi botos se lenne ott.





    Ötlet:
    Aki saját megbízót lő, akkor is kapja meg a mínuszt, ha más kapja meg a lelövésért járó jutalmat.
     
    Utoljára szerkesztett: 22.1.15
  15. (HUN)™$Σ¢Σ06™(HUN)

    (HUN)™$Σ¢Σ06™(HUN) Fórum-zöldfülű

    Sziasztok.én arra gondoltam hogy egy adott karriert egy másik serverre lehessen át tenni.arra értem hogy én bent vagyok egész Amerika 2-ön de mostanában Magyarországon játszok és mondjuk 100.000 uriért átlehessen vinni az accontot egyszeri alkalommal csak.Nem tudom ez megoldható lenne? választ előre is köszönöm
     
  16. user

    user Fórum-zöldfülű

    Öt hajó bevédi a többit, és csak híznak, híznak..., olyanok akik nincsenek is a gépnél.
    De így biztosan nem pazarlom rájuk a drága x4 - rsbt.
     
  17. tg90000_2

    tg90000_2 Fórumőrült

    Nem.
    Az indokot a kismillió már leírt ilyen ötlet mindegyikében megtalálod.
     
  18. user

    user Fórum-zöldfülű

    Farmolni? Lelövik, elmegy leadni, jut is marad is. A kis hajóknak meg lehetne külön térképen pallamező, a gyorsabb fejlődés érdekében. Akár még védelmis is. Csak egy ésszerű limitet kell kitalálni, mennyi GG ig farmolhatna ott.
     
  19. tg90000_2

    tg90000_2 Fórumőrült

    Nem erre gondoltam, ezen semmiképp nem változtassanak. Arra a farmolásra, ami miatt kivették a hajóroncsokból.
    Kis hajó megszedi magát pallával, saját nagyhajó lelövi nyersiboosterrel típusúra. :)
     
  20. (HUN)™$Σ¢Σ06™(HUN)

    (HUN)™$Σ¢Σ06™(HUN) Fórum-zöldfülű

    miért nem lehet megoldani?
     

Az oldal megosztása