Javaslat Klánokkal kapcsolatos fejlesztési ötletek

Kategória: 'Továbbfejlesztési és egyéb ötletek', témanyitó: Nitronyussz, témanyitás ideje: 21.9.14.

Kedves Fórum-Olvasónk!

Abban az esetben, ha aktívan részt szeretnél venni a fórum életében és szeretnél kérdezni a játékkal kapcsolatban, vagy beszélgetni szeretnél játékostársaiddal, be kell jelentkezz a játékba, majd onnan a fórumba. Ha még nincs felhasználói fiókod a játékban, akkor készítened kell egy új regisztrációt. „A játékhoz“
  1. Incident

    Incident Törekvő

    Szerintem nem is feltétlenül a megbízok közötti (túlságosan is) szoros kapcsolattal van a probléma, hanem ennek megvalósulási módjáról.

    Pontosabban: adott egy X, egy Y és egy Z klán. Ha X szövetkezik Z-vel, de Y-nak hadat üzen, eközben párhuzamosan Z és Y szövetségbe lépnek, akkor Z, (ugyebár X szövetségese) legfeljebb végig nézheti, ahogyan a két, számára szövetséges klán írtja egymást. Ennek pont annyi értelme van, hogy semennyi.
    A NATO-t és EU-t emlegető példa semmit nem ér véleményem szerint, mert egyrészt nem a Dark Orbithoz kapcsolódik, másrészt ha egy tagállam kiszakad az EU-ból, akkor azt nem fogja a többi szövetséges végignézni. Elvégre olyan nincs, hogy egy komplex szövetségen belül van 2 tag, aki egymással háborúzik, a többi pedig drukkol.

    Remélem érthető, amire ki szeretnék lyukadni!
     
    kusimitama és Eziztos kedveli ezt.
  2. Denis29

    Denis29 Járnitanuló


    Én ilyen csicskákhoz nem akarnék sose tartozni de tudod nem ez volt a javaslatom hogy ki oktassál hová menyek csak annyit akartam hogy végre valaki mán tegyen mán kicsit itt a játékért hogy ismét jobban lehessen élvezni a játékot mint régen
     
  3. †ømzĭ

    †ømzĭ Junior szaki

    Most is ugyan úgy lehet élvezni a játékot csak sokkal több minden van bent. Régebben max 2 hó alatt felhuztál 1 fullos hajót,most már jóval több idő.Kicsit elkülönülnek már a rétegek...
     
  4. Denis29

    Denis29 Járnitanuló


    Hát sajnos én nagyon sok emberel itt beszélgetek fúlosokal is és sajnos mán elég soknak kezd unalmas leni hogy csak vadászatról szol az egész játék szerintünk jobb volna ha inkább több küldi volna űrlényes mint vadászos 20 szint felet mán meg új úrlényeg lenének új térképek a kor szerintünk fel dobná jobban it a játék kedveket és nem a fegyverek volnának csak fejlesztve mert sokan mán olyan nagyokat lőnek hogy ez hihetetlen meg csalnak sajnos például a mostani event ez igen tetszik nekünk
     
    kusimitama kedveli ezt.
  5. Aranka

    Aranka Fórum-zöldfülű

    2 dolgot kéne változtatni a DO-n véleményem szerint, mely sokat jelentene a játék élmény fokozásában, és a csapatmunka fellendítéseben . Végtére is a 2 majdnem ugyanaz illetve összefügg. Először is hadas azonos megbízójú pilóta (ták) ne részesülhessenek a megosztó booster előnyeiben.(Elég kellemetlen 3v1-nél ha mind a 3 a te megbízód tagja és mind 3-at te magad erősíted ) A másik meg úgymond a megoszto booster "tágítása, vagyis ne csak a saját megbízód hajói kapjanak (természetesen ha az első megvalósítható) a te általad vet boosterböl hanem a szövetséges pilóták is megbízótól független . Természetesen némi korláttal a szövetséges ne kaphasson annyit mint a klán társad . Bár lehet kicsit tul sokat várok a fejlesztőktől de ha a 3D vel boldogultak nem okozhat ez se problémát a számukra ha látnak benne fantáziát.
    Ha már így belejöttem még egy auto wart is belehetne építeni a rendszerbe. Amennyiben azonos megbízójú játékos támad rád aki egy klán tagja a rendszer automatikusan kiküldhetné a wart ne keljen keresgélni. (Többnyire úgyis lapítanak.)
     
  6. tg90000_2

    tg90000_2 Fórumőrült

    Nem mindenki szeretne azonnal wart küldeni.

    De a másik két ötlet tetszik, viszont leépíti a játék alapelvét. És ezért nem szeretném, hogy bekerüljön. Inkább a nem egy megbízós klánokon kéne változtatni először.
     
    Moldvix kedveli ezt.
  7. Ducater*

    Ducater* Fórumszaki

    Amit be kéne újítani: Megosztó booster csak: Csoporttársnaknak lehet, vagy/és klántársaknak, vagy/és szövetségeseknek.
    Köszönöm a figyelmet!

    Ja és arra nem gondoltatok, miután 16 milliárd kreditet kapott az egyik tag, hogy vajon miért vették ki azt a lehetőséget, hogy ilyen sokat ki lehessen utalni?
     
    Utoljára szerkesztett: 18.10.15
  8. pirosbetta

    pirosbetta Fórum-zöldfülű

    A klánoknál jó lenne, ha korlátozva lenne háború, mert a nagy klán ad vagy 50 háborút és néha nem lehet élni tőlük, a létszámtól kéne hogy függjön pl: 50 tag 20 idegen megbízó ellen 5 saját megbíró ellen és minél kevesebben vannak ez csökkenne.
     
    manitu kedveli ezt.
  9. manitu

    manitu Utánpótlás-írogató

    inkább a vegyes megbízós klánosdit kellene megszüntetni mert így enne semmi értelme ,lassan már mindenki klán nélkül lesz ,nincs meg az a régi filing hogy megbízó megbízó ellen , a saját társad lelő , anno még olyan is volt hogy pl.:vru-s hajóval eicen találkoztál egy mmo-val és nem lőttétek egymást eu-s serveren magyar magyart nem lőtt
     
    bloody48 kedveli ezt.
  10. ♥Grand♥

    ♥Grand♥ Kivételes tehetség

    Csak egy vonal amin el lehetne indulni: ha x user ellen megbízós klánba lép be,akkor vonatkozzanak rá azok,amik az "original"ellen megbízó esetében.
    Levezetve egyszerűbben,például vru esetében minden hátrány és korlátozás nélkül lehessen megtámadni és lelőni 3-1 --> 3-8-ig,tehát minden vru térképen és minden kapuban.Na kicsit engedek,a 2 bázis védelmije maradhat.
    Tegyük fel,hogy meggyűlt már a bajod ezekkel,küldesz hadat.Elmegy bogarászni x-2 mapra ahol biztosítva a védelem,na ez pl. megszűnne ezeknek.
    Olyant nem kérek hogy ez kikkel szemben nem tisztességes,mert ez már ott bukott hogy mind megvárja amíg az ellen lő elsőnek és utána jön ő is,nehogy már mínuszt kapjon szerencsétlen.
    Az sem kell hogy lőjjem le,mert sok csak akkor mer lőni mikor nincs egyedül,de ha 1 perc múlva édes kettesben vagyunk,én szórjam el a nehezen megszerzett becspontjaim?
    Felvetheti valaki,hogy pár ilyen emberke miatt szívjon a többi? Miért,más szívhat?
    Haverral akar játszani? Költözzön át hozzájuk.Jaaa,hogy a megbízó váltása esetén ugrik a rang,mindjárt megsajnálom.
    Na,lehet köpködni.
    Változni úgy sem fog semmi.
     
  11. Kyra40

    Kyra40 Haladó

    Szia! :)
    Teljes mértékben támogatom az ötletedet , ez tényleg megoldás lenne am arra ami megy EU3 mon . (végre valami fény az alagút végén ötlet formájában ) Már ha jól értelmezem amit leírtál , tehát ha egy Vrus belép egy mindegyik klánba , vagy egy olyan klánba ami pl EIC-es , akkor a VRU megbízósok becsületpont levonás nélkül lőhetnék le az illetőt . Támogatom mivel itt volna az ideje szankcionálni ezt a , bocsánat a kifejezést , undorító viselkedést . A Játék adta lehetőségek kihasználásának pofátlan verziójával találkozhatunk így ugyanis. Elég demotiváló tud lenni ez egy olyan játékban amiben elvileg 3 megbízó küzd egymás ellen . (azt is megcsinálhatnák már hogy ha valaki belép pl vrus-ként egy vru klánba majd megbízót vált azt kidobja a fenébe a klánból automatikusan a rendszer.. ) Jelen pillanatban nem megbízok harcolnak egymás ellen hanem klánok . Pont a mai nap akadtam ki ezen nagyon , a kedves SOA-sok (eu3 top 1 klán ) csavegő hangon beszélték meg egy másik játékossal hogy tulajdonképpen ők telepakolják a hitac útját aknákkal , hogy a haverokkal tudjanak hitacozni , azzal az indokkal hogy ők tudnak játszani és a haverjaival úgy rakja le az akánákat hogy ők ne menjenek bele (lévén csak egy bizonyos vonalon pakolják le azokat . ) Szépen leszednek minden játékost aki nem szövis vagy nem MNT-s a hitacról , és szépen learatják a nyereményeket . Ez így ebben a formában NEM event . Ez a top klánok haveri alapon lepacsizott farmolása . Az rendben van hogy ez egy pvp játék de könyörgöm ha már az az ember is lő ráma hitac-nál aki velem egy megbízóba tartozik az már egy kicsit pofátlanságnak tartom . Nem vagyok egy fullos , ledarálok mindenkit , én sajnos nem feltétlen tudnám megtenni az összes ilyennel hogy ledaráljam (bár lenne egy pár akit 1v1 ben én is kiszednék ) , de azért az a harmat gyenge sem vagyok akit 2 hitből le lehet lőni .. Teljesen elment a játék egy olyan irányba a klánok miatt , amilyen irányba nem kellett volna .
     
  12. nemtomka30

    nemtomka30 Fórumprofi

    Hu1-en mindez társul azzal,hogy a top klánok szövisek egymásnak.Bár igy joformán nincs kit löniük /persze ezért sirnak/,a lényeg hogy öket nem lövik.Nyugodtan lonocskáznak,lordikáznak......max egy arra tévedö 2 flaxost lelönek.....stb....játék ovisoknak....
     
  13. pirosbetta

    pirosbetta Fórum-zöldfülű

    Igazad van!
     
    bloody48 kedveli ezt.
  14. lost

    lost Fórum nagymestere

    Szerintem nem fogják díjazni, hogy lopod a board admin avatarképet userként, javaslom váltsd le minél hamarabb.
     
  15. _=[AKKÁD]=_[HK]

    _=[AKKÁD]=_[HK] Fórum ismerője

    Teljesen egyetértek !
    Ha nem tesznek ezek ellen semmit:-A klán nélküliek fogjanak össze és aprítsák azon klánokat akik vegyes felállásúak ,vegyes megbízójú csopotokkal teljesen mindegy milyen kapcsolattartó rendszeren!!!Bár én inkább befejezem ezt a játékot ha nem csinálnak semmit és nem kell azon agyalnom hogy nekik mi lenne célszerű ha játékot akarnak.
    Ezzel haldokló tendenciát mutat ami itt zajlik és nagyon sok ember pont ezért hagyta abba.
    Ahogy látom semmi féle nevelő célzata nincs ennek az egésznek sőt ha jobban megnézem arra tanít hogy szúrd hátba a saját társad .
    De hangsúlyoznám az lenne a megoldás erre az egészre minden megbízóhoz csak azok a klánok és játékosok tartozzanak ,akik oda is igazoltak. Viszont szövetség csak azonos megbízójú klánoknál legyenek a többi megbízóval kizárt.
     
    Utoljára szerkesztett: 3.1.17
  16. Kelly

    Kelly Fórumszaki

    Egy részével egyet is értek....A szövetség részével viszont nem. Azonos megbízónál minek szövetség? A szövetség az ellen megbízónál nagyon is jó dolog. Sokan nem örülnének neki ha egy játék ennyire lekorlátozná a játékosok szabadságát.
     
    saspiercing kedveli ezt.
  17. _=[AKKÁD]=_[HK]

    _=[AKKÁD]=_[HK] Fórum ismerője

    A felvetett kérdésedre hogy minek is a szövetség elgondolkoztam .Azonos megbízónál a szövetség azért szempont ha két kisebb klánt megtámad egy nagyobb és erősebb tudjanak védekezni is.Tegyük fel adott 3 megbízó ezek között a diplomáciai kapcsolatok szövetségbe alakulnak ,nem csinálnak mást mint az eddigi rendszert átvariálják és ismételten csak maguk malmára hajtják a vizet.

    Például: VRU egy EIC és egy MMO klán szövetségre lép bizonyos hajók képeségei ugyanúgy támogatni fogják a szövetségben álló játékosokat mint eddig .Ugyanúgy összetartanának és pontosan tudom hogy nem változna más csak a klánok összetétele. Valamint a szemlélet hogy ugyanazt megcsinálhatják mint régen hogy ha nem tetszik egy klán ,ők szövetséget kötöttek egy másik megbízóval és inkább a saját megbízónak kiküldik a háborút majd lövik karöltve. Eventek alkalmával és más körülményekben is ezen szövetségesek kisajátítják azt a térképet vagy az adott űrlényt.

    Összességében :
    Első alternatíva:- töröljék a szövetség lehetőségét,
    - a klánokat korlátozzák megbízókhoz és klánon belül csak egy a klánnal azonos megbízójú tagok legyenek.

    Második alternatíva:- a klánokat korlátozzák megbízókhoz és klánon belül csak egy a klánnal azonos megbízójú tagok legyenek,
    - klánok közötti egyezségek :-azonos megbízóval /szövetség és vagy háború/-másik két megbízóval /meg nem támadási egyezmény vagy háború legyen/.

    Annyiban viszont változna a helyzet hogy a veled egy megbízóba tartozó lehet a pártodra áll. Melletted harcolna nem pedig ellened.
    Valamint a küldetések is értelmüket nyernék!!!
     
    Utoljára szerkesztett: 4.1.17
  18. Menyus

    Menyus Junior szaki

    Ez egy óriási baromság, semmi értelme. Eu2-n játszok, az ottani tapasztalataim szerint valós, hogy pl. a Spaceballt egy több klánból álló szövetség uralja, mindhárom megbízó jelen van számos hajóval. Ha normálisan akarsz Spaceballozni, akkor igazából megoldás lehet, hogy jelentkezel a szövetség egy klánjába, de akkor sem lesz normális játékélményed, mert legalább 25-30 hajó ott parkol, elviszik az összes dobozt. Na meg unalmas csak ott állni a kapuban, én is inkább lövöm őket...
     
  19. _=[AKKÁD]=_[HK]

    _=[AKKÁD]=_[HK] Fórum ismerője

    Első lépésben nem vágok vissza hogy mi a véleményem és megköszönöm hogy felhoztad a spaceballt is.
    Éppen ellenkezőleg gondolkozom és tudom ha 3 megbízóról lenne szó és nem pedig klánok uralta területről talán esélyesebb és igazságosabb is lenne a játék .De te már leszavaztad annak az ötletét hogy részedről ez egy nagy semmi. Kell ilyen vélemény is mert tudom mihez tartsam ha további állításokat ,álláspontokat kapok .
    Maradok a te verziódnál:- miért is jelentkezzek egy olyan szövetségbe ami nem a klán érdekeit szolgálja ,-miért is kötelezzem el a saját magam és társaim valami egyszeri esemény végett?
    Ez a játék alapelvben 3 megbízóról és annak klánjairól kéne szóljon nem pedig Klánokról/vegyes felállásban/ akik több megbízóval is lepacsiztak és engedik esetleg hogy te és társaid alamizsnán tengődjenek. Ez is egy felfogás de az általad felhozott indok nem vezet eredményre. Ha megkérhetlek először értelmezz és utána alkoss választ.
     
    Utoljára szerkesztett: 5.1.17
  20. saspiercing

    saspiercing Utánpótlás-írogató

    Több korábbi hozzászólásra reagálva:
    Véleményem szerint jó így, hogy nincs korlátozva, ki melyik megbízónál van és milyen klánban. Mindenki maga dönti el. Ezzel nincs baj! Nem lehet senkit megbízóváltásra kényszeríteni, hogy az adott klánját, játékos társait, barátait elhagyja. Pont.

    A gond azzal van (és ebben mindenkinek igaza van, akik ezt itt írták), hogy a saját megbízós játékos társ, megvárja még egy ellenséges megbízó meglövi és azzonal ráugrik a játékosra.
    1. Ha klánban van: egyszerű a dolog, kiküldi az ember a háborút, vagy megkér olyat a klánban aki ezt megteheti... mondjuk ezek a játékosok, nem mindig bírják a háborút és kilépnek a klánból és a többi szívja meg. Ő meg szívatja tovább klán nélkül a népet.
    2. A gond a klán nélküli saját megbízós játékos(ok): Ezek a legbosszantóbbak! Lényegében védekezni ellenük a saját fegyverükkel lehet csak. Megkérünk egy ellen megbízós játékost, hogy segítsen és kezdje el őt lőni, ezután adunk neki ami belefér! :)
    Sajnos nagyon nehéz megfelelő megoldást találni erre a problémára, mert mindennek van hátulütője.
    -----------------------------------------------------------------------------------
    A témához. Átgondolásra, kibeszélésre váró ötlet:
    1. Azt meg lehetne csinálni a nyugalom megőrzésének érdekében, hogy aki klán nélkül a saját megbízóját lövi, kapjon jutalmat :D na nem szó szerint... azaz járjon neki a minusz becsület akkor is, ha azt más jétékos kezdte el lőni. (de tovább gondolva ebből lenne baj, pl. gyorsbomba hatására, lenne sok minusz) Elvetve
    2. Vagy legyen támadhatatlan a saját megbízós játékos, csak háború esetén lehessen egymásra lőni/támadni. (itt meg ha lövi az NPC-t amit mi szeretnénk nem tudjuk megvédeni azt...) Elvetve
    3. Mégegy. A háború kiküldés előtt lehetne olyan opciót választani, melyik játékos miatt kapja a háborút az adott klán, így az a játékos nem tudná elhagyni a klánját a háború végéig. (ha kirúgják az illetőt a klánból kérdés mi legyen? Legyen valami bünti a jétákosnak hogy ne ússza meg ennyivel, pl.: ne tudjon 30napig újra jelentkezni. Vagy ne lehessen kirúgni?) Ezt tovább kellene gondolni, de most megyek, beszélgessetek :)
     

Az oldal megosztása